Először is: az igazság.
Az igazság nem olyan valami, amit létre kell hozni, nem olyan valami, ami messze van. Az igazság itt van és most. Az igazság körülvesz, ahogy az óceán körülveszi a halat. Lehet, hogy a hal nincs ennek tudatában, mégis, ha egyszer az óceán létének tudatára ébred, a hal megvilágosodik. A hal nem tudatos, nem lehet tudatos, mert az óceánban született, mindig is ott élt, része az óceánnak, ahogy minden hullám is része az óceánnak. A hal is egy hullám – egy kicsit szilárdabb hullám, de az óceánból született, benne él és egy napon eltunik benne. Lehet, hogy a hal sohasem fog az óceán tudatára ébredni. Ahhoz, hogy megismerj valamit, egy kis távolság szükséges, perspektíva. De az óceán oly közel van, hogy a hal nem feltétlenül érzékeli.
Az igazsággal is ez a helyzet, de használhatod helyette az isten szót, ha akarod. Tehát: az istennel is ez a helyzet.
Ez nem az a valami, ami távol van, így hát nem tudunk róla; azért nem, mert nem messze van, hanem nagyon közel. Azt sem mondhatjuk, hogy közvetlen közel van, mert te vagy az. Ő benned van és mégis nélküled: ő a mindenség.
A megismerés – természetéből adódóan – inkább hasonlít a megismerési folyamatra, mint magára a megismerés utáni állapotra. Ez egy folyamat – elkezdődik, de soha nem ér véget. Átadod neki magad, de sohasem birtokolhatod. Olyan ez, mint amikor egy csepp az óceánba hullik, vagy amikor maga az óceán hullik bele a cseppbe. Egy mélységes összeolvadás, egy egység – beleolvadsz és eltűnsz benne. Semmi nem marad utána, nyoma sem marad; ki fog hát beszélni? Ki fog visszatérni ebbe a siralomvölgybe? Ki jön vissza ebbe a sötét éjszakába, hogy elmondja?
Osho: Meditáció – Az első és utolsó lépés a szabadság felé
Miért nevezi Osho a meditációt az első és utolsó lépésnek a szabadság felé? Azért, mert az ő meglátása szerint a meditáció az a dimenzió, amin keresztül minden egyén megvalósíthatja saját, egyéni lehetőségét a korlátlan személyes szabadságra, mely mindannyiunk rendelkezésére áll.
A buddhista tanításokat Bódhidharma hozta Indiából Kínába.Ezután a Tan Japánba is eljutott és zen buddhizmusként ismerte meg a világ.
A zen tiszta tanítás.
Nem használ szavakat.
Közvetlenül mutat rá a lényegre.
A zen meditáció (zazen) során mindent elengedünk.A teljes feloldódás állapotában minden kötődésünktől, korlátunktól megszabadulunk.
A lehetőség mindenkinél adott csak nem tudjuk meddig.Rajtunk múlik élünk-e vele.A megvilágosodás itt van ebben a pillanatban. Gondolataink mindig a jövőben vagy a múltban járnak így elhaladunk a jelen valósága mellett.Hol vagy most? Valóban?
A buddhista 5 fogadalom
Az Öt szabály (pancsa síla)
A Tan Kapuja Zen Közösség szerinti fogadalomtétel
Kidolgozta Dobosy Antal 1987-ben.
1. Az élet megóvása (ahimszá)
Az élet tiszteletben tartása. Az élet legmagasabb, legszentebb értelemben való tiszteletben tartása. Az élet, a lét tisztelete, védelme, megóvása, gondozása, fenntartása, adása és teremtése.
1. az emberi lét megóvása,
2. az emberiség megóvása,
3. a nép, a nemzet, a közösség megóvása,
4. a család megóvása, védelme, gondozása,
5. a társ védelme és tiszteletben tartása,
6. magam védelme és megóvása,
7. az élőlények védelme és megóvása,
8. a természet védelme, gondozása és megóvása,
9. a környezet védelme, gondozása és megóvása,
10. a kultúra védelme, gondozása és megóvása,
11. az összhang védelme, teremtése, fenntartása és megóvása,
12. a szabadság védelme, teremtése, fenntartása és megóvása.
2. A közösség védelme (asztéja)
A közösség tiszteletben tartása. A közösség legmagasabb, legszentebb értelemben vett tiszteletben tartása. A másik ember, a társas lét, a közösség dolgainak, tulajdonságainak, véleményének, viszonylatainak, tulajdonságainak, szabadságának tiszteletben tartása. Nem szabad elvenni erőszakkal, erővel, a másik ember önkéntessége, szándéka nélkül:
1. lehetőségektől megfosztani, korlátozni szabadságát,
2. elvenni bizalmát, hitét, tulajdonát, világnézetét,
3. fenyegetni, megfélemlíteni, retorziót alkalmazni,
4. tetteiben megakadályozni,
5. változásra, cselekvésre kényszeríteni,
6. befolyásolni képességeit, véleményét, manipulálni valamire,
7. beavatkozni viszonyaiba,
8. kihasználni valamire, rovására előnyt szerezni
9. kölcsönösség, a kölcsönös adás, a másik szerintiség, a másik figyelembevétele,
10. egyforma jogok tisztelete: az élethez, a szabadsághoz, véleményhez, szemlélethez,
11. a közösséget romboló, deviáns viselkedéstől való tartózkodás, stabilizációra való törekvés,
12. a társas lét tisztelete, hagyomány, társadalmi lét, emberi közösség elfogadása, megóvása.
3. A megismerésre való törekvés (brahmácsárja)
A megismerés tiszteletben tartása. A megismerés legmagasabb, legszentebb értelemben való tiszteletben tartása. A megismerés, a törekvés, a tanulás fontossága, az embernek a világhoz való viszonya, a lehetőségek kutatása, az elkötelezettség fontossága, az önépítkezés, az önátalakításra való irányultság.
1. tanítványi hozzáállás a világhoz,
2. megismerésre való törekvés,
3. önmegismerésre való törekvés,
4. önátalakításra való törekvés,
5. minden helyzetet, alkalmat megismerésre, tanulásra használni,
6. mindenben és mindenkiben az értékest keresni és megtalálni,
7. az emberi szellemiség, szellemi kultúra, szellemi hagyomány elismerése, tiszteletben tartása,
8. egy eszme, világszemlélet, ideológia elfogadása és követése,
9. a követett eszméhez tartozó közösséghez való tartozás,
10. a követett eszme mestereitől való tanulás,
11. a követett eszme kutatásához, építéséhez, továbbfejlesztéséhez, alkalmazásához való hozzájárulás,
12. a követett eszme megvalósítására való törekvés.
4. Az igazságban való lét (szatja)
A magam tiszteletben tartása. A magam legmagasabb, legszentebb értelemben való tiszteletben tartása. Az egyéni életet az igazságnak rendelni alá. Az igazságnak megfelelően élni és cselekedni. Életvitelemben, tetteimben és kifejeződéseimben érvényesüljön:
1. az igazsághoz való ragaszkodás, a megfelelés,
2. az igazságnak megfelelően kifejeződni, közölni,
3. érvényes elveimet kifejezésre juttatni,
4. elveimnek megfelelően beszélni,
5. a valóságot, a tényeket nem elferdíteni, elfedni,
6. őszintének, beismerőnek lenni magamhoz,
7. magamat adni mások számára (őszinteség máshoz),
8. magamat nem becsapni, elferdíteni, eltúlozni,
9. magamat nem becsapni, megtéveszteni,
10. a nem őszinteség általi előny szerzéséről lemondani,
11. az élelmességről való lemondás,
12. a valóság és igazság összhangban tartása.
5. A tudat tisztán tartása (szúrámatta)
A tudat tiszteletben tartása. A tudat legmagasabb, legszentebb értelemben való tiszteletben tartása. A tudatosság, a tiszta tudat megtartása és fenntartása. A józan ítélőképesség, az elfogulatlan megismerő képesség, a befolyásoltság nélküli gondolkodás és értelmi képességek megtartása, védelme, megóvása, gondozása, fenntartása, adása és teremtése. Olyan belső életet élni, ahol érvényesül:
1. a tudati tevékenységek önmagára alapulása
2. eredeti tudati képességeim feltárulkozásának biztosítása
3. tudati tevékenységeim spontán kibontakoztatása
4. külső tudatbefolyásoló és manipuláló eszközöktől való tartózkodás
5. tudatosság csökkentő eszközöktől, szerektől való tartózkodás
6. a magam tudatának tiszteletben tartása
7. a tudat tisztán tartása, higéniája
8. a józanság, a tárgyilagosság elismerése
9. az elfogulatlan megismerő képesség
10. a gondolkodás, érzelem fontosnak tartása
11. a figyelem és készenlétben levés képessége
12. mindenfajta tudatfolyamat befolyásmentessége
`A Zen és a nyugati gondolkodás` azon intellektuális területekhez tartozik, amelyeket a mai világban mindenképpen tanulmányozni és tisztázni kell...
Úgy a jelenben, mint a múltban, úgy Nyugaton, mint Keleten, az ember nem érte be azzal, hogy csupán a közvetlenül adottban, csupán az érzékelhető jelenségekben, csupán a jelenvaló világban éljen. Az ember még a lehulló sziromlevélben is az örök szépséget látja. A csillagos égre feltekintve egyetemes törvényt érzékel. Az önmagában és másokban lévő gonoszt észlelve az ember eszményi formáját kutatja. A halállal szembesülve, mely véget vet az életnek, egy soha el nem múló világra vágyik. Mindezen érzések mélyen gyökereznek az emberben.
Az emberi szív lankadatlanul keresi a láthatatlan világot a látható mögött, a törvényszerűséget a jelenségek mélyén, az események mögötti jelentést vagy az eszményeket a közvetlen történéseken túl. Ez a szüntelen keresés az ember alapvető követelményéből ered, mely arra kényszeríti, hogy olyasmi után kutasson, ami a jelenvaló világot transzcendálja, mégpedig éppen azért, mert e jelenvaló világban él; valami egyetemes után éppen azért, mivel egyedi jelenségekkel van dolga; valami változatlan és örök után éppen azért, mivel szüntelenül a születés és halál váltakozását tapasztalja.
A filozófusok azt állították, hogy az ember egy metafizikai állat, és azt mondhatjuk, hogy e meghatározás alapvető és közös a Kelet és Nyugat, múlt és jelen számára.
Ám éppen mivel az ember egy metafizikai állat, olyan perspektívát is meg tud nyitni, mely tagadja az olyan eszmények létezését, amelyek jelen realitását felülmúlják, valamint az örökkévaló meglétét a dolgok mögött. Sőt, az ember olyan álláspontot is képviselhet, miszerint az egyedi jelenségek e jelenvaló világa az egyedüli és egyetlen létező világ.
Következésképpen, a jelenvaló dolgok és az eszmények, az egyedi és egyetemes, az időbeli és örök, az immanencia és transzcendencia eme szembenállása és feszültsége végigvonul az emberi létezésen, egyszersmind problematikussá téve azt.
Ezt a szembenállást és feszültséget itt a dzsi [az egyedi] és a ri [az egyetemes] fogalmával jelölöm. A dzsi és a ri szembenállása és feszültsége szüntelenül áthatja az emberi létezést, és éppen ezért az emberiség nem tehet mást, mintsem hogy tudomásul veszi ezt mint problémát; ez az ember sorsa és lényege.
A dzsi és a ri használata a buddhizmusból ered, amelyben a dzsi a jelenvalót, jelenségszerűt, sajátosat, időbelit és elkülönültet jelöli, míg a ri az eszményi, a numenszerű,1 az egyetemes, az örök és el nem különült megjelölését szolgálja.
Nágárdzsunának az Ürességről vallott nézetét a filozófiai gondolkodás nem meríti ki.
Nágárdzsuna egyszerre utasította el kora szubsztancialistáit és az Abhidharma buddhizmus által tanított analitikus és "nihilisztikus" nézetet. Igazolta a valódi Mahájána Ürességnek már a Prádnyapáramitá-szútrában megfogalmazott álláspontját, mely megszünteti a lét és nemlét oppozícióját.
E tan eredete abban a vallási és gyakorlati szándékban rejlik, mely minden érző lény megváltását tűzi ki célul. Ez magyarázza az Abhidharma buddhisták ellen irányuló kritikáját, akik a kesin mecsi ("a test hamuvá változása és a tudat megsemmisítése") negatív állapotát a megszabadulás, azaz a nirvána eszményi állapotának tekintették.
Nágárdzsuna megmutatta az igaz megszabadulás útját. Számára az igaz megszabadulás nem a múló jelenségekhez való kötődést mint igazi létet jelentette, sem a "nihilisztikus" szemléletet, amely mindent illuzórikusnak tekint. Sokkal inkább a Középső Ösvény az, amely felülmúlja ezt a két végletet.
A Zennek a nyugati gondolkodáshoz való viszonyát vizsgálva megállapítható, hogy természetesen a Zen sem meríthető ki a filozófiai gondolkodás által.
Még ha vallásnak hívjuk is, nem olyan értelemben vallás, mint Nágárdzsuna madhajamakája, vagy a Tien-t`ai vagy Hua-jen-iskolák stb. vallása. Miközben a buddhizmus e formáit a Zen "doktrinálisnak" nevezi, önmagát a "doktrínától vagy írástól különálló független átadás" elvével alapozza meg. Ennek hangsúlyozása azt fejezi ki, hogy a Zen különbözik a buddhizmus minden olyan fajtájától, amely a doktrinális tanításon belül áll.
A Zen sem nem függ bármelyik szútrától (írástól), sem nem köti gúzsba bármiféle hit vagy tantétel.
Közvetlenül utal az ember elméjére.
A Zen úgy tartja, hogy az "ember elméje" maga az alapvető forrás, amelyből minden szútra származik és egyszersmind az igazság megalapozása, mely minden tant azzá tesz, ami.
Az a tudat, miszerint az "ember tudata", mely eredetileg magában Buddhában ébred fel önmagának mint autentikus igazságnak benső megerősítéseként a szútrák forrása és a tan megalapozása, olyan kitétel, melyet nem csupán a Zen, hanem még a buddhizmus különböző fajtái is elismerik, amelyek a tanításon belül állnak, amennyiben buddhisták.
Azonban a tanításon belül levő buddhizmus oly módon igyekszik a Buddha által megvalósított Tudatot elérni, hogy a szútrákra hagyatkozik, vagyis olyan tanok révén, melyekről úgy véli, hogy maga Buddha értelmezte azokat.
Mi több, ily módon igyekszik elérni az eredetileg Buddha által megvalósított Tudatot.
Vele ellentétben a Zen a Buddha által megvalósított Tudatot anélkül igyekszik elérni, hogy írásokat és tanításokat használna, és kitart amellett, hogy csak ily módon lehetséges az igazi értelemben vett Tudatot elérni. (Az a kérdés, hogy vajon azok a szútrák és tanítások, amelyeket a buddhista iskolák szerint közvetlenül Buddhától származnak-e, itt nem lényeges.
A lényeges pont az függetlenül a szútrák eredetétől, hogy vajon az ilyen iskolák a tanítást általában mint autoritatív igazságot alkalmazzák-e avagy sem.)
A "tanítás" alkalmazása egyszersmind a "szavak" alkalmazása is, amelyben a "Tudat" kifejezésre jut.
Egy ilyen gyakorlat azt a premisszát előfeltételezi, miszerint a "Tudat" elérése vagy a "Tudat" közvetítése végett a "Tudatot" "szavakba" kell átültetni.
Még ha a "Tudatot" úgy is fogjuk fel, mint amely képtelen a tudattól tudatig való közvetítésen kívül közvetíteni, elvileg még ekkor sem szükségszerű egy közvetlen kapcsolat tudat és tudat között, hanem csupán egy szavak általi, vagyis a tanítás révén történő közvetítés.
Miután Buddha elérte a megvilágosodást, többféle tanítást fejtett ki, azonban, mint híres kijelentése sugallja: "Negyvenkilenc évig egyetlen szót sem prédikáltam", a prédikáció a buddhizmusban mindig is nem prédikáció.
A buddhizmusban a "szó" függetlenül attól, hogy milyen alapvető értelemben lényegénél fogva önmaga tagadását hordozza.
A tanításon belül elhelyezkedő buddhizmus természetesen nem feledkezett meg erről. Inkább a prédikációtól, s éppen ezért a tanítástól függött, miközben tudatában volt annak, hogy a prédikáció mindenkor nem prédikáció. A buddhizmus minden más eltérően azonban azt mondhatjuk, hogy a Zen, miközben annak tapasztalatán alapul, miszerint a prédikáció mindenkor nem prédikáció, maga a nem prédikáció mellett foglal állást, és ennek megfelelően úgyszólván "kívül áll az íráson".
A Zen álláspontja ugyanakkor továbbmegy.
Még akkor is, ha a tanításon belüli buddhizmus a prédikáción, s ennek megfelelően a tanításon alapult, miközben tudatában volt annak, hogy a prédikáció mindenkor nem prédikáció akkor, mégis, amikor önmagát úgy tekintette, mint a "Tudatra" való törekvést a tanítástól függően és azt alkalmazva, ama tudat Gautama Buddha Tudatát, vagyis a Gautama Buddhában megvalósított Tudatot jelentette.
Természetesen mindaddig, amíg az Buddha Tudata, annak számára, aki azt elérte, Buddha Tudata azonnal a sajátja volt, vagyis Én-Tudata volt. Ezáltal azonban az az alapvető előfeltevés gyökerezett meg, miszerint az Én-Tudat megvalósítása Gautama Buddha Tudatának meditációja révén teljesült. Az, miszerint Gautama Buddha Tudata szükségszerű mint közvetítő, megmutatja az "írások alkalmazásának" fogalmi lényegét.
Ezzel ellentétben az, miszerint a Zen a "nem prédikáció" álláspontját foglalja el, és ennek megfelelően "kívül áll az írásokon", miközben tudatában van, hogy a prédikáció mindenkor nem prédikáció, nem jelenti az Én-Tudat megvalósítását Gautama Buddha Tudatának közvetítése által. A Zen álláspont inkább a megszabadulást jelenti, akár magától Buddhától is. A Zen éppen ezért Buddha tanításán és "szavain" kívül áll.
A Zen pozíciója az, hogy az egyén "Én-Tudata" közvetlenül kell, hogy elérje magának az "Én-Tudatnak" az önmegvalósítását.
Amikor az egyén saját Én-Tudata közvetlenül ébred Én-Tudatára mint ilyenre, az egyén ráeszmél arra, miszerint Én-Tudata teljességgel azonos Gautama Buddha Tudatával. Ebben rejlik annak oka, miszerint egy "független közvetítés az írásokon kívül" ezt jelenti: "közvetlenül mutatni az ember Tudatára", egyszersmind "felébredni önnön (eredeti) Természetére, eközben aktualizálva a Buddhaságot." Ez ugyanakkor az oka annak, hogy a Zenben a "Tudatot" inkább "az ember Tudatának", mintsem "Buddha Tudatának" nevezik.
Az Én-Tudat eme közvetlen önmegvalósítása maga az Én-Tudat által nem más, mint az "Üresség" megvalósítása.
Amikor az Én-Tudat közvetlenül saját "Én-Tudatára" eszmél, akkor egyszersmind a világra is mint magára a világra ébred rá, miáltal a világon mindenre mint önmagára, azaz mint valódi (vagy formátlan) formára, nem pedig mint valami objektiváltra eszmél rá. Ez az oka annak, hogy a valódi "Ürességet" mint "csodálatos Létet" és "valódi ilyenséget" tekintik, vagy úgy is, mint "a jelenségek és jelenségek akadálytalan kölcsönös egymásba-hatolását".
Ekképpen nyilvánvaló, hogy a Zen a Prádnyapáramitá-szútra hagyományához és a valódi Üresség Nágárdzsuna-féle nézetéhez, úgyszintén a Hua-jen azon tanításához kapcsolódik, amely "a jelenségek és jelenségek akadálytalan kölcsönös egymásba-hatolásának birodalmára" vonatkozik.
Mindamellett, a Zen nem foglalkozik a "valódi Üresség csodálatos Létének" vagy "a jelenségek és jelenségek akadálytalan kölcsönös egymásba-hatolásának" fogalmaival. Inkább egyenesen okozza azok megvalósítását éppen eme fogalmak megszüntetésével.
A Zen valójában gyakran úgy fejezik ki magát, mint: "felemelni a szemöldököt és hunyorítani a szemet", "rőzsét és vizet hordani", "a magányos sziklacsúcson ülni", vagy "dolgozni azon, hogy megments másokat a keresztúton".
Abe Masao: Zen and Western Thought (fordítás V. Szabó László)
